Kalkulátorok

A Duna stratégia

2010. 22

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Budapest Business Region közösen rendezi meg a magyar Európai Uniós soros elnökség egyik kiemelt projektjéhez, a Duna stratégiához kapcsolódó konferenciáját.

A konferencia helyszíne:
   

Művészetek Palotája, Üvegterem

A konferencia időpontja:
   

2010. szeptember 22, 10.00 - 13.00

Regisztráció:
   

9.30-tól.

Az Európai Tanács tavaly kérte fel az Európai Bizottságot a Duna-stratégia megalkotására, így a több országot is összekötő folyó először jelenhetett meg egységes európai uniós stratégiaként az EU fejlesztéspolitikájában. Az elmúlt időszakban számos gazdasági, politikai és civil szervezet foglalkozott a témával, számos konferencia, kiállítás és workshop szólt a Duna stratégiáról, hiszen minden oldalról óriási igény merült fel a párbeszédre a megvalósítás kapcsán. A párbeszéden és a tanulmányokon túl azonban egyre inkább látszik, hogy konkrét intézkedésekre van szükség és tovább kell lépni a tervezési folyamatokban.

A Duna stratégia elnevezésű rendezvénysorozat

első elemeként, szeptember 22-én a politikai és gazdasági döntéshozók foglalják össze az eddig történteket és  a lehetséges fejlődési irányokat.

Előadóink lesznek:


Barsiné Pataky Etelka, a Duna stratégiát felügyelő kormánybiztos asszony,


Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára,

   

Ughy Attila, a FIDESZ-KDNP fővárosi képviselője, a Városfejlesztési Bizottság elnöke
   

Dr. Gulyás Kovács Gergely Budapest Business Region elnöke


Részvételi szándékát kérjük 2010. szeptember 17-én pénteken 12.00 óráig jelezni szíveskedjen a duna@planbmedia.hu e-mail címen.

Üzlethely ajánló

kiadó terület: 0 m2
Rétköz u. 5.
kiadó terület: 0 m2
Madách Imre út 13-14.
kiadó terület: 0 m2
Apor Vilmos tér 11-12.
kiadó terület: 0 m2
1082 Budapest, Corvin Sétány
kiadó terület: 0 m2
Bercsényi u. 21.

Iratkozzon fel!

- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti retail hírek
feliratkozás