A csaknem egyéves fejlesztési stop most megtörni látszik: ha minden jól megy, idén ősszel újabb bevásárlóközpont megnyitóján tapsolhatnak a fejlesztő cég, valamint a tulajdonos barátai és szakmai partnerei a sikeres beruházásnak.
A budapesti piacon jelenleg öt, ténylegesen kivitelezés alatt lévő, 5 ezer négyzetmétert meghaladó kiskereskedelmi fejlesztéssel találkozhatunk, amelyek közül az egyik funkcióját tekintve, egy másik pedig a fejlesztő, illetve tulajdonos halasztása miatt valamelyest kilóg a sorból. Ha pedig még jobban a mélyére nézünk a projekteknek, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy funkcióját és felépítését tekintve jó ideig csak egyetlen klasszikus értelemben vett bevásárlóközpont átadása várható, mégpedig idén ősszel a Corvin Sétány Program keretén belül megépülő, egykor Corvin Atrium nevet viselő, mai nevén Corvin Bevásárlóközpont. A belvárosban a jövő évre várható az első nyugati típusú áruház, a VÁCI11, melyben helyet kap majd egy "department store" jellegű üzlet is. A "strip mall" fejlesztések kedvelőinek sem kell jövőre csalódniuk, hiszen az M3-as Kőbánya-Kispest végállomásához megálmodott KÖKI Terminál átadására a fejlesztés honlapja szerint valamikor a jövő év első felében kerülhet sor. A két kakukktojás közül az egyik az egykori Közraktárak helyén megvalósuló CET - amely elsősorban közösségi és kulturális jellegű szolgáltató funkciót tölt majd be, és csak másodsorban lesznek benne kiskereskedelmi üzlethelyiségek -, és végül, de nem utolsósorban egy vegyes fejlesztés, az Europeum, amelyben a szálloda már tavasz óta üzemel, de a tervezett bevásárlóközpont még várja a fejlesztő zöld jelzését.
|
kiadó terület: 0 m2
Rétköz u. 5.
|
|
kiadó terület: 0 m2
Madách Imre út 13-14.
|
|
kiadó terület: 0 m2
Apor Vilmos tér 11-12.
|
|
kiadó terület: 0 m2
1082 Budapest, Corvin Sétány
|
|
kiadó terület: 0 m2
1154 Wesselényi u 9. - M3 sarok
|