„Az elmúlt hetek tárgyalássorozatainak eredményeként a Hennes&Mauritz, a Müller drogéria, valamint a Deichmann mellé újabb bérlők írtak alá a Blaha Lujza téri Europeumban. A kozmetikai cégek közül az Yves Rocher, a divatáru szegmensből pedig az elsősorban a fiatalabb generációk számára ismert Tally Weijl, valamint a kiegészítőket áruló Bijou Brigitte csatlakozott a bérlői mixhez és kezdték meg bérleményeik kialakítási munkálatait” – mondta Vincze Anna, az Europeum center menedzsere. „A fentiek mellett aláírt az Europeumban az első szolgáltató társaság is, a Magyar Telekom, így az épület több mint 80 százalékát bérbe adták.”
A 31 ezer négyzetméteres, kilencmilliárd forintos komplexum kiskereskedelmi részét a tervek szerint április 14-én nyitja meg a fejlesztő ABLON Group. Az épületegyüttesben nyílt meg Magyarországon az első Courtyard by Marriott brand még 2010 tavaszán, valamint ekkor nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára az épület alatt található mélygarázs is. Mindemellett az ABLON Csoport tervei között szerepel a Blaha Lujza tér felújítása is, amely a környék fejlődésének új lendületet adhat. Amennyiben a főváros is elfogadja az ABLON fejlesztési terveit, úgy a beruházás a fejlesztő saját forrásainak felhasználásával várhatóan a nyár folyamán valósulna meg.
|
kiadó terület: 0 m2
Rétköz u. 5.
|
|
kiadó terület: 0 m2
Madách Imre út 13-14.
|
|
kiadó terület: 0 m2
Apor Vilmos tér 11-12.
|
|
kiadó terület: 0 m2
1082 Budapest, Corvin Sétány
|
|
kiadó terület: 0 m2
Felső Szandai rét 3.
|